Isten visszahozza, ami elmúlt

(Prédikátor 3,15)

​​

Szeretettel köszöntöm az olvasót a fenntartó Szatmári Református Egyházmegye nevében. Kiadványunk abból az apropóból íródott, hogy a Kölcsey Iskolának hármas évfordulója van: 50 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az iskola jogelődje, a 2-es iskola a Május 14 téren, 15 évvel ezelőtt vette át a Református Egyház az intézmény működtetését, és 5 éve költözött Fehérgyarmat belvárosából egy új 21. századi épületbe.

   Most tekintsünk egy kicsit messzebbre, vissza az időben. Sok évvel ezelőtt valaki Fehérgyarmaton nekem azt mondta – tévesen –, hogy a református iskolatörténet 2011-ben kezdődött városunkban. Az egyházak mindig is foglalkoztak a gyermekek iskoláztatásával, így olvastam Molnár Gyula egykori fehérgyarmati lelkipásztor írásában: „Amint a református egyháznak mindenütt iskolákat állítottak, ennek így kellett lennie Fehérgyarmaton is, az egyházmegyei levéltár azonban csak 1690-ből tartalmaz olyan írásos emléket, amely említést tesz a gyarmati iskoláról. 1707-ben az iskola három osztályos. 1725-ben négy, 1726-ban pedig már öt osztályos volt az iskola. 1761-ben épül fel az új iskola a tanítói lakással együtt. Az 1795. évi tanterve a gyarmati iskolát azok közé sorolja, ahol latin nyelvet is tanítanak. 1788 december 1-én Szigeti István lelkipásztor feljegyzése szerint a gyarmati iskolában 124 fiú és 115 leány tanult (az ezt közvetlenül megelőző népszámlálás Gyarmaton összesen 1525 lakost talált).” Ez azt jelenti, hogy majd minden gyermek a református iskolába járt.

   A történetben 1948-ban az iskolák államosításakor egy nagy törés keletkezett, amely egészen 15 évvel ezelőttig tartott, és beteljesült, amit a Prédikátor mondott: „Isten visszahozza, ami elmúlt.” Dietrich Bonhoeffer erről az Igéről ezt mondja: „Ez … valószínűleg azt jelenti, hogy semmi sem veszett el, ami elmúlt, hogy Isten újra fölkeresi velünk a múltat, ami hozzánk tartozik. … bizonyosak lehetünk abban, hogy ez is csak egyike ama időknek, amelyet Isten tartogat számunkra.”

   Hálával emlékezünk tehát, ezekben az időkben református eleinkre, lelkészekre, iskolamesterekre, tanítókra, rektorokra, később igazgatókra, pedagógusokra, intézményi dolgozókra, többszáz vagy éppen 50, vagy 15, vagy 5 évvel ezelőttiekre, akik iskolát plántáltak, fenntartottak, benne gyermekeket neveltek és növeltek, Isten útján járni tanítottak, helyt álltak a maguk idejében, hisszük, Isten nagy nevének dicsőségére. Hálát adunk Istennek, hogy mindezt megengedte eleinknek, és nekünk megengedi, hogy emlékezzünk rájuk. Ugyanakkor előre is tekintünk, és bízunk abban, hogy a körzet legjobb iskolája, a benne tanulók és dolgozók számára Isten jó időket ad!

 

Áldás, békesség!

Szalay Kont esperes

​