Magyarok csillaga

„Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt” (Mt 2,2b)

​

A cím azonos Makkai Sándor református püspök regényének címével, amely István királyunk trónra lépéséről, és az azt megelőző időkről szól. A magyarság ekkor vette fel a kereszténységet, lépett hivatalosan is Krisztus útjára, ami azóta is meghatározza létünket. A döntés nagyon sok küzdelemmel és fájdalommal is járt, erről így ír a regény: „A világosság, ami most eláradt benne, rettentő volt, és csaknem elviselhetetlen… Így kellett iszonyú szeretettel szeretni a magyart… és mindezt Krisztus nevében.” Hála Istennek, hogy az ezt követő több mint ezer évben is megvoltak a „csillagai” a magyarságnak, Szent Lászlótól IV. Bélán át a Rákócziakig, meg utánuk is, akikre fel lehetett nézni, mert tudták a helyes irányt, és így van ez manapság is.

Ha még távolabbra tekintünk vissza, Nagy Constantin császár is hasonló döntést hozott a 300-as évek elején, amikor a Milvius-hídi csata előtt engedve a jelnek, amit Isten álomban adott, keresztet varratott fel a katonái ruhájára, és a labórum csúcsára római sas helyett arany koszorúba foglalt Krisztus-monogram került (In hoc signo vinces – e jelben győzni fogsz!). Így is lett. Bár csak halálos ágyán keresztelkedett meg, egyetlen részt vevő világiként ő hívta össze a niceai zsinatot, ahol Isten adta bölcsességgel döntötték el az atyák az irányt, ami 1700 év elteltével is helyesnek bizonyult.

A napkeleti bölcseknek is egy csillag jelében üzent az Isten. A Biblia szerint a csillagok a Teremtő Isten alkotásai (1Móz 1.14 kk), az ember hatalmán túlmutatnak, Isten azonban korlátlan úr felettük (Ézs 40.26). A Teremtőhöz képest még a csillagok sem elég fényesek (Jób 25.5), ennél fogva az ember sorsa nem az istenített csillagok szeszélyeitől, hanem egyedül a csillagok Urának való engedelmességtől függ (Jer 44.2-6). Jelül adhatja őket, ha üzenni – figyelmeztetni, vagy elindítani akar.

Szabó Andor így ír erről: „A bölcsek elindulása tagadhatatlanul összefügg az asztrológiával, de a kor viszonyai között nem várható el, hogy elválasszák az asztronómiától, tehát a csillagok állásának értelmezését a csillagászattól. A csillag, amelynek feltűnését látták, a Nap bolygóinak állását jelentheti, a Jupiter és a Szaturnusz együttállását. Vagyis a régi időkben Izraelben megszületett egy király, aki az egész földön uralkodni fog. Így elemezték, egyeztették, összegezték egymás között a feltűnő égi jelenséget, és hozzákészülés után azonnal indultak.” Mikor Jeruzsálembe érkeztek, érdeklődtek Isten útmutatása felől. Ezt kapták meg a főpapoktól a Mikeás 5.1-ben, a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie. Az Igének tehát mindenképpen el kellett jutnia a bölcsekhez, hogy a bizonyosság teljessé váljék.

A karácsonyi bizonyossághoz tartozik az is, hogy Jézus Krisztus a testté lett Ige, az Isten új teremtésének kezdete, a fényes hajnalcsillag. Ahogyan a Jelenések könyve fogalmaz: „Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok a Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.” (Jel 2.16).

 

Erre rímel a 379. dicséretünk 4. verse:

„Ó, fényes Nap, ó, szép Csillag,/

Téged vágyunk mi látni csak./

Kelj fel, Napunk, fényességed/

Űzze el a sötétséget!”

 

A világosság jött el karácsonykor, amikor Jézus személyében emberré lett miérettünk, hogy igazi fényt hozzon az elsötétült világba. Ez a csillag, az Ő csillaga, nem múlik el soha. Minden más véget ér. Elmúlik az ember, minden kultúrájával és dicsőségével együtt. De elmúlik a teremtett mindenség is, az ég és a föld a csillagokkal együtt. Hozzánk úgy szól az Isten, mint a napkeleti bölcsekhez. Most is hangzik Isten végtelen szeretetének hívogatása, a karácsonyi örömüzenet. Felkelti szívünkben a sóvárgást a szabadítás után, jeleket ad, hogy figyeljünk igéjére, minket is elindít Betlehembe a jászolbölcsőhöz, hogy hódoljunk a kisded előtt, a mi szívünket is betöltse annak az öröme, hogy Isten szeret minket, és az Ő szeretete a legnagyobb e világon. Olyan nagy hatalom, hogy még a bűn és a halál erejét is megtöri. Füle Lajos így mondja ezt a Karácsonyi üzenet című versében:

„Üzenem mindenkinek, hogy a Csillag fényéből semmi nem kopott, értelme lett csak megszokott.

Üzenem mindenkinek, hogy a Gyermek ma is a testté lett csoda, Isten jósága, mosolya.

Üzenem mindenkinek, hogy a bölcsek serege most is útra kel, elég nekik a régi jel.”

 

Legyen elég nekünk is 2025 adventjén és karácsonyán, és ne csak nekünk szatmáriaknak, magyaroknak, hanem mindenkinek, akit illet.